Novai nőnap részleteiről…
Éjszakai lokállá változtatták a novai férfiak a novai művelődési házát, hiszen egy fergeteges kánkánnal lépték meg a helybeli hölgyeket. Az est fénypontja előtt azonban a szebbik nem képviselőinek kellett bizonyítaniuk, a göcseji községben ugyanis szombaton este rendezték meg a lányok és asszonyok vetélkedőjét.
Nován mindennek már évtizedes hagyománya van, egyik évben a hölgyek, a másik esztendőben a férfiak küzdenek meg egymással. Ezúttal a szebbik nem képviselőire várt a nemes feladat, hogy óriási érdeklődés mellett ismét bebizonyítsák, rajtuk még a legádázabb férfiúi furfang sem tud kifogni.
- Január közepe óta erre a napra készültünk, estenként összejöttünk, hogy a feladatokat kitaláljuk – foglalta össze röviden Söre László, az egyik főszervező. – Nemcsak az ötleteket dobtuk fel, hanem precízen, szinte mérnöki pontossággal közösen dolgoztuk ki a megvalósítás módját is. Jellemző, hogy nekünk kevesebb mint két hónap elég volt mindenre, míg az asszonyok tavaly közel három hónapot dolgoztak a feladatokon. Azt sem felejtettük el, hogy legutóbb milyen kemény próbák elé állítottak bennünket, ezt most a ma-gunk módján igyekszünk visszaadni.
Az előkészületeknek köszönhetően gördülékenyen zajlott a műsor, ha a szükség úgy kívánta, pillanatok alatt éjszakai lokállá változtatták át a művelődési ház színpadát, ahol három krómozott cső várta a rúdtánc nem könnyű feladata elé állított lányo-kat. Az est fénypontját jelen-tő versenyszámot megelőzően többek között kapura lövés, italfelismerés, lekvároskenyér-evő verseny, de a novai nevezetességeket számba vevő totó kitöltése is szerepelt a próbatételek között.
Mindezt egy vidám ajándékműsor vezette fel, hiszen mégiscsak a közelmúltban ünnepeltük a nőnapot, s erről sem feledkeztek meg a no-vai férfiak. Az egész estét kitöltő programot egy újabb meglepetésprogram zárta: vidám zenével a fiatalabb generáció képviselői szórakoztatták a hölgyeket.
Forrás: Zalai Hírlap ( www.zalaihirlap.hu )
Mi pedig nagyon örülünk, hogy Mi húzhattuk a talp alá valót!
Üdv.: Tomee és Monita